A digitális történetmesélés etikai és jogi vonatkozásai

Absztrakt

Abstract
In the last decade, digital storytelling has appeared in Hungary as a teaching-learning strategy in education and as an art-based participatory action research method in social sciences. The method supports students’ reflective involvement in subject content creation. It is also a self-expression tool for people living on the periphery of society, mostly stereotypically portrayed in the mainstream media. The digital stories composed of still images, voiceover narration, and background music are special constructs because they simultaneously contain visual and musical materials from external sources and autobiographical elements, reflections, and images of the creators. However, most digital stories rarely include references to sources and Creative Commons restrictions for creators’ private images, music or video. It also raises questions about where the boundary of publicity lies in digital stories that are articulations of sensitive personal content. But it may also be a concern to share minors’ digital stories on the Internet.
While teachers emphasise the importance of creation and content sharing when developing digital literacy in students, and researchers are satisfied with getting sensitive and self-identifying information about the creator of a digital story, it is forgotten that ethical and even legal issues can arise when using digital storytelling for education or research. This paper focuses on the privacy, copyright, and ethical dilemmas and possible solutions for digital stories made public on content-sharing and social media platforms.
Keywords: digital storytelling, research ethics, copyright, privacy rights, art-based participatory culture
Absztrakt
Az elmúlt évtizedben az oktatási szcéna szinte teljesen területén és művészetalapú részvételi akciókutatási módszerként is megjelent hazánkban a digitális történetmesélés. Tanulók és hallgatók tantárgyi tartalmakat dolgoznak fel a segítségével reflektív módon, emellett a társadalom a perifériáján élő, a mainstream médiában többnyire sztereotipikusan vagy alig ábrázolt személyek önmegjelenítésének jó módszere is. Az állóképekből álló, saját hangon narrált videók különös konstruktumok, mert egyszerre tartalmaznak külső forrásokból származó információkat, vizuális és zenei anyagokat, valamint saját, autobiográfiai elemeket, reflexiókat és képeket is. A videók többségében azonban ritkán jelenik meg a forrásokra való hivatkozás, valamint a saját képek, zenék és a kész videó Creative Commons besorolása. Kérdéseket vet fel az is, hogy hol húzódik a nyilvánosság határa azoknál a digitális történeteknél, amelyek személyes, sőt érzékeny tartalmak artikulációi. De ugyanígy aggályos lehet kiskorúak alkotásának internetes megosztása is.
Miközben a tanulók és hallgatók digitális kompetenciájának fejlesztésekor tanárként hangsúlyt fektetünk az alkotásra és a tartalommegosztásra, a kutató pedig örül, ha az adatközlő érzékeny és önazonos információkat oszt meg magáról digitális történetében, elfelejtjük, hogy a digitális történetmesélés oktatási vagy kutatási célú felhasználása során számos etikai, sőt jogi kérdés merülhet fel. A tanulmányban bemutatjuk a tartalommegosztó- és közösségimédia-felületeken nyilvánossá tett digitális történetekre vonatkozó személyiségi és szerzői jogi, valamint az alkotás során felmerülő etikai dilemmákat és megoldási lehetőségeket.
Kulcsszavak: digitális történetmesélés, kutatásetika, szerzői jogok, személyiségi jogok, művészet-alapú részvételi kultúra